Örömmel értesítek mindenkit, hogy megérkezett Jessica és David Ryan, és imádjuk őket. Úgy suhannak, és úgy súg a kerekük az aszfalton, hogy nem is kell ennél gyönyörűbb hang. :)
 |
| Jessica és David Ryan, a szerelmeink |
Sosem voltam ilyen boldog, és ez nem csak a cangákra vonatkozik, hanem úgy en block. Jól érzem magam, egyrészt mert Mátéval lehetek, másrészt mert van értelme a létezésnek, második hete járok a laborba melózni, és jól érzem magam.
Felmerült bennem a gondolat, hogy megszüntetem a blogot, és törlöm a picsába. Tenném mindezt azért, mert már se időm, se kanalam foglalkozni vele, mint az látható az utóbbi hónapokból. Dolgozunk, tanulunk, készülünk ezerrel, mert hamarosan nagyon messzire akarunk menni, és ahhoz még nagyon sok mindent meg kell csinálnunk. Mikor anno kint éltem, időm, és kedvem is volt az egészhez, mert ez adta az erőt konkrétan a túléléshez, most viszont nincs szükség már ilyen jellegű erőre, mert csak szimplán kurvára rendben van minden. Emlékszem, mikor odaköltöztem, másnap már számoltam a napokat mikor mehetek megint Pestre. Nah ez most cseszettül nem így van. Abszolúte nem várom, elvagyunk együtt, ketten, és minden úgy jó, ahogy van. Persze mindettől függetlenül járunk majd Pestre, mert család, meg barátok, meg különben is, sikerült megvennünk a bérletünket mindkettőnknek, úgyhogy meccsekre is mindenképp megyünk. :)
Szóval, lényeg a lényeg, át kell még gondolnom mi legyen a blog sorsa. Lehet, hogy nem szüntetem meg, csak hibernálom, egyszerűen nem írok, lehet az is, hogy néha ideböfögök egy-két sort, de az is lehet, hogy igyekszem majd gyakrabban írni. Szükségem volt erre a blogra, illetve a lelkemnek volt szüksége rá, aztán most majd kiderül, hogy a blognak szüksége van-e rám.
Az edzések nem maradnak el, most már végképp nem, hogy megjöttek a kicsikéink, és hasíthatunk mint állat. Minden megy tovább, ahogy mennie kell. Annyi különbséggel, hogy vagy leírom, vagy nem. Átrágom még magam ezen. Tulajdonképpen egy része hiányozna, mert sok év van már benne, sok emlék, amit nem akarok elfelejteni. Emlékezni akarok rá, hogy tudjam, mit nem akarok soha többet. Emlékeztetni akarok másokat, hogyan ne éljenek soha, mert rámehetnek minden szinten. Mint én arra a pár évre. Kurva nagy mázlim van, hogy megszabadultam, és végre azon az úton járhatok, amin járnom kellett volna már nagyon rég, ha nem kúrok el éveket a semmire, teljesen feleslegesen.
Jó most egy kicsit szárnyalni. Nem. Nem kicsit. Folyamatosan. Csak Ő, meg Báró, meg én, és nem létezik más, és ez így van rendjén, mert összetartozunk.
 |
| Malac :) |
 |
| Meeting you was fate |