Mi itt hárman, értetek vagyunk, meg persze magunkért. De anno, azért jött létre, jöhetett létre ez a blog, mert úgy határoztam, vannak határok, amiket már nem kéne túllépni. És azt hiszem mondhatom, én akkor, és ott, sok határt átléptem. Olyanokat, amikre nem vagyok büszke. És nagylányosan, felnőttesen be kell nektek vallanom, sokkal, de sokkal nehezebb az akkori önmagam felvállalni, mint a mostanit, pedig még erre sem vagyok büszke, és még mindig nem tartok az álomsúlynál/álomalaknál, kinek hogy tetszik. De ez most más tészta. Most az akkori énről szeretnék nektek mesélni kicsit. Csak hogy képben legyetek, miért született most ez a bejegyzés.
Suliban persze aki mert, szarrá, sőt atomjaimra szedett a csúfolódással, aztán egy idő után mikor már mindenkinek lebasztam egy-két baráti tockost, már nem szóltak. Tesi tagozatos suliba jártam, de én voltam az, aki ha cooper tesztet futottunk a suli körül, felszálltam a buszra egy megállóra, és jó néhány száz métert letudtam belőle. Én voltam az, aki ha a tanár elfordult, abbahagyta a felülést. Szóval nem ragozom, sejthetitek, hogy igazi antitalent, és lusta kis fosadék voltam.
 |
| 14 évesen, még nem olyan vészes a helyzet |
Így tengtek-lengtek az évek, és szép lassan Michelin-baba lett belőlem. Mindig kilógtam a sorból, persze a barátnőim is mindig 40 kilósak voltak, ettől sokkal, de sokkal kontrasztosabb lett a kövérségem.
Sok mindenben különböztem másoktól, különbözök most is. Könnyű volt azzal takarózni, hogy van eszem, nem vagyok hülyegyerek, nekem ez elég. A világ meg persze felszínes. És nyilván a Dove valódi szépség, és a Victoria Secret kampány között is a Dove az abszolút nyertes. Mert az élet kövéren is lehet szép. Aham. Meg ahogy én azt megálmodtam.
Anyu persze véresre basztatott, hogy milyen gyönyörű lehetnék, és mennyire elbaszom magam ezzel, amit művelek magammal. De basztam rá, telibeszartam vastagon, mert hát majd valami lesz. Majd valahogy lemegy.
De ugorjunk egy kicsit nagyot. Mondjuk tavaly nyárra. Az igazán nagy vallomások ideje még csak most jön ugyanis. A végső határ. Aminél azt mondtam elég. Hát. Ez az, amit nem szoktam nagy dobra verni, érthető módon, és az alább közölt képek sem kerültek még sosem ki a kezemből.
Istenem....annyira kibaszott nehéz leírni...hát még kimondani. Kevesen vannak, akik ezt tudják. Mondjuk kábé Dius...meg Juti...mert előttük sosem kellett szégyellnem semmit, tudják mennyit küzdök azért, aki ma vagyok, és aki holnap lenni akarok....Hát tessék: 140....ennyi volt a végső súlyom...Kaptok hozzá képet, hogy lássátok miről beszélek, mert az a kép, ami kikerült tiltre például "előtte" képnek...Hát az lófasz ezekhez képest.
Ezek a képek, amikre nem vagyok büszke. Nagyon nem. De hogy is lehetnék....Hánynom kell, ha rájuk nézek, hogy hogy lehettem olyan szánalmas, akaratgyenge szar, hogy idáig jutottam. Az igazán furcsa az volt az egészben, hogy mint már sokszor említettem, sosem szerettem a csokit, különböző édességeket, nem kajáltam be, nem voltam zugevő, semmi ilyesmi. Mégis hogy sikerült idáig jutni? Épp az ellenkezőjével. Napi egyszer ettem, akkor viszont sokat, szarabbnál szarabb kajákat...Ez, és a mozgás teljes hiánya vezetett idáig. Én vagyok azt hiszem a másik véglet. Sokan vannak, akik nap, mint nap kis gömböcre zabálják magukat, és így érthetővé válik a brutális hízás. Én nem. Szép lassan az évek során beraktároztam magam, és itt állt meg az egész.
És akkor a mostani állapotok. Az utolsó programom 27 kiló mínusszal zártam, azaz 113 kiló környékén. Ekörül mozgok most, +/- 1-2, nem tudom, lévén nem mérem magam.
A bejegyzés lényege... A hit. Akkor, és ott, 140 kilóval a bőrömben képes voltam hinni abban, igazán hinni, hogy sikerül. Hogy képes vagyok rá, és hogy megtudom csinálni. Hinni magamban, hogy nem lehet ez a vég. Nem is volt másom. Csak a hitem. Nem volt akaratom. Nem volt kitartásom. A szó szoros értelmében egy szánalmas alak voltam. Csak ez volt nekem. A hit. És jelen állás szerint, ez elég volt ahhoz, hogy elérjem az alábbi állapotot:
"A hit nem vágy. A hit Akarat. A vágy mindig beteljesítésre vár, az Akarat viszont erő. -Paulo Coelho-"Azt hiszem ma nagy lépést tettem. Számomra nagyot. Mert ez nehéz. Kell-e bizonygatnom a hitem létezését? Néhány hónapja majd 30 kilóval több voltam....Néhány hónapja 300 métert sem tudtam lefutni....Néhány hónapja körbe röhögtem volna bárkit, aki azt mondja, csináljak meg 3*12 felülést...
És itt tartok. Lefutottam 10 km-t, konditerembe járok, és lassan, de biztosan, embernek érzem magam, és ez megfizethetetlen...időnként már utánam fordulnak az utcán, és olyan emberek lesik minden mozdulatom, akiknek valaha én lestem minden mozdulatát.
És ennek az egésznek, amit leírtam, pusztán egyetlen értelme van. Merjetek hinni, és nagyot álmodni, mert sosem késő azzá válni, aki lehetnél. Sosem késő valóra váltani az álmod....Sosem késő hinni magadban. Légy az, aki szeretnél lenni, és legyél képes tenni érte, mert egyedül vagy, és ezt az utat csak TE járhatod végig. És mire is szeretnék kilyukadni tulajdonképpen? Hmm....Nagyon egyszerű...azt szeretném, ha látnátok, senki sem úgy kezdte, hogy pikk-pakk minden sikerült. Mindig meló van benne, és a meló mögött mindig hit. Ha elhiszed, hogy képes vagy rá, a tested az elméd követi, és képes lesz rá. Ma már nincs gondom hittel. Nincs gondom akaraterővel, vagy kitartással, mert ha beledöglök is végigcsinálom, amit elterveztem. Minden nagy tett, egy kis lépéssel kezdődik. Kezdjétek hát ezzel...hogy hisztek...önmagatokban.
"Láttam álmokat, amik hegyeket mozgattak, reményt, ami nem huny ki, akkor sem, ha beborult az ég. Láttam csodákat történni, imákat válaszra találni, összetört szívet megújulni, erre képes a hit. Mindegy mit hallottál, a lehetetlen nem egy szó, csupán egy indok, hogy ne próbáld megtenni. De minden rendben lesz. Az élet sokkal több, mint amit a szemünk lát, megtalálod az utad, ha mindvégig hiszel."Mi itt vagyunk neked. Itt vagyunk, hogy segítsünk, hogy nevess, és sírj velünk. Itt vagyunk, hogy választ kapj a kérdéseidre. Itt vagyunk, hogy megkönnyítsük. Én csak arra kérlek, hogy ha egy csepp erőt érzel még magadban arra, hogy változtass, akkor tedd meg. Egészen hihetetlen, hogy a lelked újra és újra képes remélni, képes hinni. Ne hagyd hogy visszatartson bárki, vagy bármi. Mert ez csak rólad szól, ez csak a tied, amit senki nem vehet el tőled. És a legfontosabb....KÉPES VAGY RÁ!
