Egy kis összeroppanás

Hát nem tudom...Nem vagyok a toppon. A sírás szélén állok, nem sok választ el tőle. Nem jó érzés, mikor rádöbbensz mennyire gyenge vagy emberi mivoltodban. Mindig megfogadom, hogy nah majd most sikerül, most tényleg nem adom fel, mindig jól beharangozom, hogy gyerekek, fogyizom, majd csak sasoljatok micsoda Megan Fox lesz belőlem. De nem... Vagy de. Így most taktikát váltok, nem harangozok semmit, csak csinálom. Aztán majd lesz, ami lesz. De persze nem szabad elfelejtenem közben, hogy hit nélkül mit sem ér az egész, tehát mindeközben igyekszem erre koncentrálni. That's how winning is done...A baj az, hogy úgy fogom fel ezt az egész fogyókúrát, mintha egy gyerek, akinek kitépik a kezéből a dömperjét. Pedig hát ha egyszer végre a végére érnék, akkor ez az egész nem valamiféle veszteségről szólna. De hogy mit is nyerek, ha sikerül? Önbizalmat, akaraterőt, megbecsülést, tiszteletet, és egy új életet. Miért van az, hogy a nehezebb napokon nem tud mindez erőt adni? Mi az, ami tudna? Ez az, ami hiányzik. A motiváció. Én nem is tudom, de mintha arra várnék, hogy egyszer egy orvos közölje velem, hogy sajnálja, de elzsírosodott a szívem, és nem húzom sokáig, ha nem fogyok le gyorsan. Miért kell nekem mindig az utolsókig húzni a határt? Mindig valami szélsőség. Vagy nagyon csinálom, vagy sehogy. Arany középút. Ez kellene nekem. Tudjátok mi a baj? Hogy a nehéz napokon nem jut eszembe az, hogy baxxus, nem tudok magamra vastag, téli harisnyát venni (nah más milyet se nagyon), vagy ha tudok, annak 6000 Ft darabja egy molett boltban. Hogy nem tudok magamra nadrágot kapni, vagy ha kapok, vagyonokért, és az is 2 perc alatt szét megy a lábam közt. Hogy nem fényképezkedek, mert ha ránézek egy fotóra, és meglátom magam, sírnom kell. Ha nyaralásra kerül a sor, hetekig azon töröm a fejem előtte, hogy uramatyám, nekem fürdőruhát kell húznom, hogy összesúgnak a hátam mögött a fiatal takony gyerekek, hogy oda nézz, mekkora segge van, hogy látom magam körül az embereket, akiknek egész más gondjaik vannak, pénz, gyerek, kutya, macska, és én irigylem őket. Mert az ő gondjuk rövid és záros időn belül megszűnik/megoldódik. Az én gondomnak legalább egy évre van szüksége, hogy megoldódjon. Ha nem több. Nah mindegy. Jó kis reggeli eszmefuttatás. Mindjárt indulok tornázni. Remélem sikerül mellőznöm a bömbölést közben.