Fuckin' survivor

Itt vagyok, túléltem, megcsináltam...helyesebben megcsináltuk.

Hétfőn megműtöttek, nem akarok hazudni, aznap azt hittem, belehalok a fájdalomba, sosem éreztem még ilyet...1 órás lett volna hivatalosan a műtét, helyette lett 2, mert a krónikus gyulladás miatt az epehólyag ráhegesedett a májra, de a doki is nagyon spéci volt, a nővérek is, meg úgy egyébként mindenki. Persze odakint már mindenki reszketett, hogy mi van már, hajkurászták a srácot, aki bevitt a műtőbe, hogy nem tudja-e mi van velem, mi történt, hogy még bent vagyok. Megtöltötték az emeleteket, mindenhol várt valaki, nem tudták honnan térek majd vissza.

Szó mi szó, a családom nélkül nem tudom mit kezdtem volna. Anyu és Máté pátyolgatott a műtét napján, és mikor már elmúlt az aggodalom, és látták, hogy minden rendben, anyunak vissza kellett mennie Pestre, de Máté éjt-nappallá téve velem volt, ott volt Öcsi, ott voltak Apáék...És a legnagyobb hála és köszönet nekik jár, amiért mindig ott volt valaki, hogy segítsen feltápászkodni az ágyból, mert másnap megkezdték a mobilizálást, hogy ne nőjenek össze a szövetek. Mikor először felálltam, úgy éreztem, hogy valami rajtam kívülálló erő egyszerűen kiszakítja belőlem a belső szerveim. Mikor először vitt Máté sétálni, 5 perc után levert a víz, és 2 órát aludtam utána. Mikor másodszor mentünk, már 15 percet bírtam. Igazat mondtak, hogy nem csak napról napra, de óráról órára sokkal jobban lettem, és szerdán már haza is engedtek. Mire hazaértem, anyu meglepett egy tv-vel, Máté egy naon spéci dvd lejátszóval, mert könyvet tartani nem tudtam, úgyhogy gondolták, csinálnak nekem egy kis szórakozást. Imádom őket, őszintén nem tudom, hogy csináltam volna végig ezt nélkülük.
3-4 hónap a szigorú diéta, ennyi idő, mire az epevezeték részlegesen átveszi az epehólyag funkcióját, és képes lesz bizonyos szintű epefolyadékot tárolni. Tudni kell, hogy az epehólyag kivétele azt okozza, hogy ezentúl gyakorlatilag az epe kontrollálatlanul ömlik a májból, nincs ami tárolja, hogy az étkezések után a szükséges mennyiséget bocsátsa a szervezetnek, hogy lebontsa a beérkező zsírokat. Ezáltal az emésztés nehezebbé válik, és a legminimálisabban zsíros étel is görcsöt okozhat a vezetékben, vagy előbb-utóbb kövek alakulhatnak ki a májban. Ennél fogva ez már itt nem gyerekjáték, és így jár, aki nem vigyázik magára, mint ahogy nagyon sokáig én sem. Nem untatok senkit a diéta apró részleteivel, kevés dolog van amit ehetek, de 4 hónapig ezt ki kell bírni, és aztán elkezdhetem lassan fogyasztani az "egyénileg tolerált" ételeket, amikre minden beteg másképp reagál. Tudjátok, ez a sors ironiája, mert ez most nem egy olyan diéta, amit az ember megszeg, mert bekap egy kocka/csík/tábla csokit, mert ha megteszem, kegyetlen fájdalmaim lesznek, és abból köszönöm, volt most elég. Egyszerűen nem éri meg.
De tulajdonképpen engem most már ez nem is izgat, csak az, hogy túl vagyok/vagyunk rajta, és ha mindent jól és helyesen csinálok, akkor búcsút mondhatok az eperohamoknak. Ez nekem bőven elég.
És ilyenkor nyer értelmet az esküvői üres frázis, "jóban-rosszban, egészségben-betegségben". Máté fürdet, mossa a hajam, főz nekem, ügyel Báróra, aki nekem jövöhétig tiltólistán van, mert ha nekimegy a műtéti sebnek, lehet, hogy összeesek, amilyen kis buldózer. :) Szóval tudom azt, hogy bármi vár még ránk, együtt egymásért megcsináljuk, és ez ragyogtat...