Gondoltam beszámolok egy kicsit az elmúlt napokról. Csütörtök óta minden áldott nap lent voltam a teremben. Kurvára fájok, mindenhol. Egyik izomlázból a másikba hajtottam magam. Ma még összevakarom magam, és lemegyek, aztán hétfő-kedd pihi.
Apámmal a kapcsolatom nem a legfényesebb. 10 éve nem is láttam. De sok minden élénken él az emlékezetemben. Például, hogy sportember. Mint úgy egyébként az egész família nagy részt, apai ágon, a bátyáim is. Ennek okán persze én is testnevelés tagozatos suliba jártam, kosaraztam, pólóztam, táncoltam. Talán ha nem lettem volna olyan baszott lusta, vittem is volna valamire. A lényeg az, hogy nem sok mindent, de egy párat azért megtanultam apámtól. Egyik ilyen nagy igazság, hogyha edzel, és legyen az bármilyen edzés, azt így csináld:
"Fájdalomküszöb, és még egy kicsit tovább"
Sosem értettem. Aztán az elmúlt edzéseken kibújt a Brutal, a belső démon. Szabályosan földöntúli erőt éreztem magamban, és most is azt érzem, hegyeket tudnék megmozgatni. Fájt, kibaszottul fájt. De nem érdekelt. Most is fáj. De ez sem érdekel. Azért is elmegyek, és legyúrom a mai napot is, ha a fene fenét eszik, akkor is...
Valami megváltozott bennem. Nem tudom egész pontosan definiálni mi az. Lehet, hogy megszállt valami igazi hit. Mármint hit magammal szemben. Ráleltem egy másik énre magamban, és ez valahol rémisztő is. Hol volt ez a másik én eddig? Mi a szart csinált, hogy amikor kellett volna, sosem volt ott?
Van egy kép...Mindent megmagyaráz, akkor is, ha esetleg az, amit írok, zagyvára sikerült..
Ennyi mára, egyelőre birkózok új önmagammal, nehéz felfogni, mikor 24 éve együtt élsz önmagaddal, és olyan részeid, és tulajdonságaid fedezed fel, amiknek még csak halványan sem tudtál a létezéséről. És hogy mik ezek a tulajdonságok? Fegyelem, akaraterő, kitartás.
Köszönöm szépen. Két és fél évtizedet vártam erre....
Szép napot, és ne feledjétek: A LEHETETLEN NEM LÉTEZIK!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése