Mirror on the wall

Most, hogy sokat járok-kelek Pesten, sok érdekes dolgot látok, amiről már el is feledkeztem az elmúlt 2-3 évben, mióta elköltöztem. Nőket, és férfiakat, 0, azaz nulla önkritikával. De miért kell ezt? Rendben van, az ő döntése, hogy delfin, vagy bálna akar lenni, de ha már úgy döntött, hogy bálna, akkor ne akarjon delfinnek kinézni.

Ha valakinek egészséges önképe van, akkor tudja, hogy mik a határai. Ha tisztában vagyok azzal, hogy oszlopokon állok, nem pedig indaszerű lábakon, akkor nem veszek fel picsanadrágot, picsaszoknyát meg végképp nem. Ha olyan belem van, hogy a Michelin-baba sírva könyörög a receptért, akkor nem veszek fel bélvillantós toppocskát. Ha olyan karom van, amit egy gorilla is megirigyel, nem járok ujjatlan trikóban, mert az a 4 centi anyag már úgy sem basz egy öltőnyit sem a 40 fokban, kábé annyit ér, mint halottnak a csók.

Nem, nem vastag csontú...K-Ö-V-É-R!

Mindig tudatában voltam a korlátaimnak, nem vagyok kis darab, de nem is akarok kicsinek tűnni (főleg úgy nem, hogy olyan dolgokat hordok magamon, amitől aztán még nagyobbnak tűnök).
Tehát adott egy nő, a maga kis millió kilójával (és nem, nem ítélkezem, mert épp nem azért fikázok, mert ő kis millió kilós), és a kis millió kilóját megpróbálja belepasszírozni egy olyan csidi-csudi ruciba, amit még sokan 50 kilóval se nagyon vesznek fel, mer' nem. Miért?! Még egyszer meg kell kérdeznem, miért?! Elhihetitek, vastagon leszarom, hány kiló, mi baja van, miért kövér, etc, sorolhatnám, de tegye meg azt a szívességet önmagának, és főleg a világnak, hogy nem teszi közszemlére a bájait, mert az általa bájnak vélt dolog lehet, hogy nem báj, sokkal inkább háj.
Mondhatnák sokan, hogy hogy kinyílt a csipám, mert leadtam pár kilót...de könyörgöm, én pár kilóval ezelőtt is tudtam, hogy nem vagyok gazella,és most is tudom...Eszerint is viselkedem.