-Semmi. Minden ugyanolyan, én lettem más ember.
-Miért lettél más ember?
-Mert mindannyian változunk. Ahogy éljük az életünket, ahogy éljük a napjainkat, más emberek leszünk. Ok-okozat. Mert a körülöttem zajló események és emberek alakítják a létem, még ha nem akarom, akkor is.
-Mivé váltál?
-Nem tudom megmondani, vagy körülírni. Csak más lettem. Ha most azt mondaná egy orvos, hogy haldoklom, az jutna csak az eszembe, mennyi mindent nem értem el, amit elakartam, és mennyire nem az az ember vagyok, aki szerettem volna lenni. Fiatal vagyok, de ha hagyom magam elsüllyedni a létezésnek ebben a formájában, sosem leszek igazán boldog. Sosem válhatok majd azzá, aki mindig is akartam lenni.
-Nem értem. Én mindent megtettem.
-Sokszor a minden is édes kevés. Én is megtettem mindent, én is akartam, hogy működjön, de a szívem és a lelkem belebetegszik önmagamba...abba, aki ma vagyok. Azt látom csak, hogy szertefoszlik minden álmom és vágyam, és fájdalmas a lét. Fájdalmas, hogy nem hagyok nyomot ebben a világban, mert a tűzhely, meg a porszívó mellől esélyem sincs rá.
-Mire vágysz?
-Hmm...névre. Mind ezt akarjuk? Lehet...De én hittem azt, hogy nekem sikerülhet. Hogy ÉN képes vagyok rá. Hogy nem csak egy szürke pont leszek a világban. Van az a film...Tudod...A Bakancslista...Arról szól, hogy két faszi együtt haldoklik egy kórházban, az egyik kő gazdag, bármit megtehet, a másik nem. Együtt indulnak el, hogy megvalósítsák a bakancslistájukat, amire mindenféle olyat írnak, amit megakarnak csinálni mielőtt távoznak a földi létből.
-Hogy jön ez ide?
-Nekem is van egy bakancslistám. De semmit nem tudok róla kihúzni, mert semmit sem valósítottam meg. Nem is élek tulajdonképpen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése