Shit comes in

Fúj de undorítóan okádásul hígfosul érzem magam aztakurva.

Nem csípom, amit a tükörben látok, és már azon agyalok, hogy atomjaira töröm az összeset a lakásban. Az rendben van, hogy az ember nincs rendben magával, de ennyire embertelenül háborúban sem kéne lenni. És ebből az következik, hogy nincs más hátra, dacolva mindennel, kőkemény programra van szükségem. Percre pontosan betartva mindent, mert ez már nem buláj. Föl kell szállni a szopórollerre, és jó keményen ellökni magam.

Két-három hete minden apró molekulám alaposan megzabáltattam. Mármint két-három hete folyamatosan. Sztrájk a javából. Tükörből alaphangon azt mondom, hogy egy tizes azonnal feljött a combjaimra, meg a hasamra. Még ha nem is, de így látom magam. Könyörtelen leszek. Nincs karácsony, nincs faszomfütty. Az van, hogy a szopórollerről nincs leszállás.

Beütött ez a mocskos hideg is, és a lakásból sincs kedvem kimenni, nem hogy futni, de ezen hamar segíteni fogok, csak rendszer kell. No ekszkjúziz.
Az kell nekem, hogy a high protein-low carb dolog ilyen kis csillagokként röpködjön a fejem körül, és akkor tökre minden szánsájn-heppi lesz. Vagy nem. De ez már részletkérdés.
Nah, viszont érdekesség. Rájöttem, hogy én nem akarok fehérjét inni. Valamiért teljesen elutasítja a szervezetem, azt gondolom, lehet, hogy ideje volna minden kicseszett táplálékkiegészítőt kibaszkodni az ablakon, kivéve a vitaminokat, és a természetre bízni mindent. A fogyókúra nem tudomány. Nem is szabad annak tekinteni, mert annyira rágörcsölsz, mint a legénybúcsúba meghívott tortából kibújó ribi - upsz, bocs, táncoslány - a vőlegény szófia hercegnőjére.
Vannak alaptételek. Ha betartod, nyert ügyed van.  Van ez a hájprotein-lókarb dolog. Akkor van a sokszor-keveset. Aztán a fehér húsok. Aztán ne kávézzál már annyit te szerencsétlen. Aztán igyál eleget, aluggyá', meg takaroggyá' edzeni Xénike.
Ha minden igaz, sikerült három roppant egyszerű mondatban összefoglalni egy fogyókúra lényegét. Nem számolgatunk. Nem. Se kalóriát, se tápanyag arányokat, mert megbolondulunk, bekattanunk, és elviselhetetlenül idegesítő hülye picsák (tisztelet a kivételnek) leszünk.
A jövőben szeretném kiküszöbölni a következő szituációkat.
Haver felhív:
-Te Xéni. Megiszunk valamit?
-Mit nigger?
-Mittomén. Sört. A sör jó.
-Hülye vagy?! Tudod hány kalória az, és nekem mennyit kell futnom hogy lemenjen?!
Szal nem tudom értitek-e a mondandóm lényegét. Mondhattam volna simán nemet. Vagy mondhattam volna, hogy sorry, programban vagyok, nem iszom. Mondhattam volna szimplán, hogy nincs kedvem inni. De nem. Óhatatlanul átkattan az agyad baszom kalóriákra, és elképzelhetetlen hogy lehet ilyen szarságot mondani.  Az semmi, de még rendesen fel is háborodsz, mikor azt mondja, nem vagy komplett, és ne viccelj már, hogy egy sör nem fér bele. És miután leteszed a telefonod, elgondolkodsz, hogy egy igazi fasz vagy, és úgy emberesen lecsúsztatnál egy vodka-redbullt.
A lényeg, hogy nem akarok így élni. Lehet ezt élvezni, lehet ezt jószívvel csinálni, lélekkel, átszellemülve, de nem kell átesni a ló túloldalára. És bassza meg miért szeretem én ennyire a tésztát (nem is tom, ez most hogy jön ide, csak eszembe jutott).
Emberek, szopórollerre fel!