Est aliquis dolendi decor, hic sapienti servandus est

A fájdalmat a bölcs ember méltósággal viseli el. Akkor én most igyekszem eszerint tenni. Egy órával ezelőtt még tini kurva módjára hisztiztem, mint egy kis lófasz jóska. Baszott szarul éreztem magam, mert a táv kicsivel több, mint felénél kihánytam magam, kétszer...aztán hazafele sétálva rájöttem, hogy bassza meg, hát savat..és miért? Mert egy grapefruit-ot ettem egész kibaszott nap.
Nem akarásnak nyögés a vége, úgy is indultam el, hogy tudtam, hogy nem lesz jó vége. Nem éreztem jól magam, de ezt már írtam. Ennek ellenére mégis csak nekivágtam. Kínok kínja, már az első kilométeren is, de hát csak megyek tovább, mer' hát a hülye gyerek rekordot döntöget. Ahham. Jó kurva nagy rekord lett belőle. Sebaj. Most nem szabad hagynom, hogy ez lehúzzon, és gyúrni kell tovább, mert nem adhatom fel. Ennek egyszerűen mennie kell. Nemes egyszerűséggel: ÉN NEM LEHETEK CSAK ENNYI!

Megpróbálom a jó oldalát látni...Itthon maradhattam volna szenvedni, de akkor ez a 3,5 km sem lenne mögöttem. Talán épp ez az, ami megkülönböztet az átlag embertől...hogy én nem adom fel.