DC Ciklon- Convicted felon (on probation)

Halihó Tedwysek!
Nos, eljött az izgi része a fegyenckedésnek, mert végre látni is fogjátok, mit bűvészkedek össze edzés címén.
Ehelyütt pedig egy-két mondatban hadd mondjak ismét köszönetet Alexq-nak, aki rávezetett a helyes útra. Legalábbis én úgy érzem, hogy a helyesre. Mert ha nem vagy kedves Alexq, akkor talán örökre megmarad bennem berögződésként a kondizás, és talán sosem érezném magam annyira egyben, mint most.
Első körben. Kábé két hete nem járok kondiba. Sacc per. Nos, mit mondjak...kezdenek elmúlni bizonyos fájdalmaim, amikre fittyet hányva mindenáron mentem ezerrel gyúrni, mert szerettem, és mert úgy éreztem szükség van rá. Lassan, de biztosan regenerálódnak az izmaim, érzem, hogy egyre spécibb mind.

Aztán. Lelkileg nagyon megvisel a műtét dolog, mert rettenetesen fosok tőle (illetve inkább az altatástól), és mert cseszettül sajnálom, hogy oda lett a Brutal Challenge. Ma őszintén elgondolkoztam, hogy a december 8-at megvárom, és utána megyek műtetni, hogy elmehessek a versenyre. De a legtöbb alapvető mozgásban a bordaíves fájdalom megakadályoz. Mindemellett pedig úgy érzem, a testem tudja, és érzi mire van szüksége, és az egészségnél tényleg nincs fontosabb. Ha valami fájdalmat okoz, azt nem szabad csinálni. Egy mondat cseng a fülemben folyton:

"Nem az a bátor, aki nem fél semmitől, hanem aki fél valamitől, de képes szembenézni vele"

Túl kell esnem rajta, és egy-kettő jól leszek, mert így kell lennie. Remélem, hogy így kell lennie. Lesz még verseny, lesz még kihívás, de most azt hiszem az elsődleges szempont, hogy rendben legyek.  Kicsit azért szeretnék most kifutni a világból.
Kövi....Fegyenc. Mint ahogy leírtam, nem voltak bejövősek a kész edzéstervek (mint ahogy általában egyik sem az), így gyártottam sajátot, saját tempóra iktatva. Íme:

Október 29-én kezdtem el fegyenckedni. Nem gyilkoltam magam szarrá, de határozottan látványos a fejlődés. Nah nem mondom, volt ahol a 23. ismétlés már gecire fájt, de kinyomtam még kettőt, mert a 25 szép kerek szám, és különben is, meg egyébként is, a könnyű nap tegnap volt. Nem akarom elsietni, nem rohanok vágtában a következő szintekre, mert teljesen felesleges, a későbbi lépcsőkön úgyis meginnám a levét, ha most nem tudnék türelmes lenni.

A fejenállás egyébként rohadtul kigyilkol. Tök vicces, általános suliban "csináltam" utoljára, egyébként itt margóra megjegyezném, akkor még a falig sem sikerült eljutnom, úgy fostam, most 11 másodpercig működik a dolog, 2 perc a legfelső szint az 1-esen, hát most még röhögök rajta, aztán ki tudja mi lesz egy hónap múlva. Egyszerűen azt érzem, hogy elönti a vér az agyam, és szét akar robbanni a fejem. De Wade épp azt írja, meg kell szokni a hirtelen megforduló világot, ez egy külön tudomány. Szóval nem vagyok kétségbeesve, csinálom ezerrel, de nem lesz a kedvencem.
Ami azt illeti, beleszerettem a böri edzésbe. Több okból kifolyólag. Egyrészt, mert rohadt sok időt megspórolok, mégis jobban érzem magam, mint a 2-3 órás kondis etapok után. Másrészt, kegyetlenül hajt a kíváncsiság, mire vagyok képes, ha megfelelően edzek. Szeretném elérni azt a pontot, mikor játszótér a testem, és körülöttem minden.
De azt hiszem már jól ismertek, rengeteg dolgot képes vagyok szenvedélyesen szeretni, kábé bármit, ami sport és mozgás. Most nagyon kacsintgatok a box-, és boot camp edzések felé, egyelőre még helyet keresek elfogadható távolságban, mert én 160 km-t nem vagyok hajlandó oda-vissza utazni egy egy órás edzésért.
Ez most a helyzet. Rajta vagyok, hogy összevakarjam magam lelkileg, fejben, és szívben, mert mert. Most egy kicsit padlón, de felállok, leporolom magam, és megyek tovább, mint szoktam.