Pain is weakness leaving the body

Vasárnap este...Másnak talán átlagos. Én ma átléptem a határaim. Jobban, és keményebben, mint eddig valaha. "Fuss le 10km-t és már bealáztad Magyarország lakosságának 96%-át." Megcsináltam bassza meg...

Indulás előtt 2 órán át jegeltem a térdem, aztán BenGay, és nyomás. A lábamon méteres vízhólyag, több ponton egy merő vér a zoknim, még le se vettem, nem merem megnézni. Baszottul fáj, és ez a cipő baszottul nem futásra van (mert ugye megint nincs nálam futócucc, esküszöm, ezentúl a rötyire is magammal viszem). Picsába az egésszel, nem érdekel, 10 KM!!!
Folyton mondatok zsongtak a fejemben. Tomié és Zozóé főleg. Mintha ők vártak volna a végén egy célszalaggal. Annyira belemászott a fejembe a mai Risztov cikke Tominak, hogy...áh faszom, erre nincsenek szavak. Tegnap éjjel 1-ig Zozó blogját olvasgattam....Annyi mindenre rádöbbentem közben...
Az életem nagy részét szó szerint elbasztam, haszontalan semmittevéssel. 24 éves vagyok, és tulajdonképpen azon kívűl hogy saccper normális ember vált belőlem, nem sok mindent tudok felmutatni, mert mire bármiben felmutathattam volna bármit is, abbahagytam.
Vízilabda...Kegyetlen volt az excsapattársaim kint látni az olimpián. Minden meccsükön bőghetnékem volt. Mert jól játszottam. Volt tehetségem. De lusta voltam. Elbasztam.

És most itt van ez az egész...25 kg mínusz. 300 méter futással kezdés. Könnyek és nevetések. Pár hónap. És az életem változott meg. Más ember lettem. Másképp nézek másokra, és másképp tekintek a mindennapok kihívására. Megtanultam mi az a fájdalom. Megtanultam tovább menni, akkor is ha senki sem hisz bennem, és talán én sem igazán magamban. Kaptam mindezt néhány kilométertől, és néhány embertől. Az inspiráló közösségtől. Megtanultam nem feladni.
És most...1 órája azon 4 %-ba tartozok, ahova mindig is szerettem volna tartozni.
Mondhatja bárki, hogy minek ömlengek ennyit, hiszen ez csak 10 km, ráadásul embertelen szar idő alatt. Nekem ez sokkal több ennél. Sosem fogja megérteni ezt senki igazán, aki nem járta végig ezt az utat. Vesztesnek érezni magad hosszú-hosszú időn át. És aztán kemény, kitartó munka árán eljutni egy pontra. Erre a pontra például. És csak úszni a mámorban.
És azt kell, hogy mondjam, hogy bármennyire is gyűlöljék sokan a Tiltet, bármennyire is főellenség legyen a Tomi, de kibaszott nagy szerepe van ebben az egészben, és ezért sosem lehetek elég hálás.

Ezennel itt fogadalmat teszek, hogy most 2-3 hétre kényszerpihenőre küldöm magam a térdem miatt. Eddig hajtott a vérem, mert ez kellett a lelkemnek. De most itt az ideje, hogy elkezdjek odafigyelni egy kicsit az egészségemre, mert nagyon hosszútávra parkolópályára kerülhetek, ha most nem gyakorlok önuralmat, és fegyelmet, bármilyen nehéz is lesz. Addig úszás, spinning, cangázás, hasonlók.
MEG-CSI-NÁL-TAM!