Én vagyok a soros egy méréses bejelentkezéssel, a kövi ígérem Elektra lesz. :)
Tehát, ma a 27. napon járunk, mérés volt a nulladikon, a 10.-en, és a 25.-en. Jó-jó, tudom, totál logikátlan... :D Tipikus én.
Nem göngyölítem a göngyölíthetetlent (baszki, ezt hogy mondaná ki Pákó vajon?!). Íme a mérések.
Mint látszik, a felsőtestem szépen alakul. De azt hiszem mondhatom, hogy életem során ezzel volt a legkevesebb gondom. Ez mindig szépen alakult. De a combom. Hogy száradna le. Konkrétan elképzelhetetlen, és nem értem, és különben is meg egyébként is fúj a belem jön ki. Lassan, de biztosan rettentő nevetségesen fogok kinézni, ha így folytatom, mert csudi-csudi szép leszek felül, alul meg mint akit robbantottak. Jó, nyilván a kondi bebaszik neki, mert keményebb edzéstervem van lábra, mint felsőtestre, ennek is meg van az oka, de azt hiszem, többet kellene futnom. Ezt persze csak szép lassan, mert a térdemnek idő kell, a porcképzőnek is, és egyébként meg mikor már??? :D
Alakulnak a dolgok, szakmai gyakorlat terén példának okádék. Ha minden igaz holnap megyek megbeszélésre egy laborba, ahol szívesen látnának, és talán ha éles munkákat adnak a kezembe, még fizetnének is. Ez reggel 7-től 3-ig lesz. Még egyelőre fogalmam sincs, hogyan működnek majd mellette az edzések, kutya sétáltatások, vizsgaidőszakokra készülések, szakdolgozat írás, és a többi egyéb fos, amit most így csinálnom kell. De tiszta sor, hogy nem fogom tudni tartani a napi 8 óra alvást, de ez legyen a legnagyobb gondom, egyszer kell túlesni ezeken, és viszonlágytojás.
Van itt még valami:
Igen, most már nincs visszaút. Minden most kezdődik el. Vagy ahogy ZozÓ mondaná: a vég kezdete. :D És a filozófia, ami vezérel majd a challengen:
"Ha esetleg veszít az ember, hát veszít. Nem lehet mindig nyerni. De mindig jön egy másik verseny, amit meg lehet nyerni, és meg is kell! Kimi Raikkönen"
Benne van a pakliban, sőt, elég nagy rá a sansz, hogy nem fogok nyerni. Kis halacska vagyok én ezekben a vizekben. De elmegyek, és megpróbálom, és jó leszek, és megcsinálom. És baszom büszke leszek magamra természetesen. Ami mostanság elég gyakran előfordul.
Bájdövéj, büszkeség. Múlt héten Pesten voltam, és hát mondhatom, hogy a legjobb időimet mindig Normafán futom, hegyen. Egész elképesztő. Trappoltam egy olyat, hogy hujj de hajj de hózentróger.
5,2 km, 31:22, 120 méter szintkülönbség. Talán mégsem vagyok olyan elveszett, és egyszer még lehetek legalább énekes halott. Legalább! :) Fogok csinálni egy bejegyzést, amiben sorra veszem a futi eredményeim, egész a legelejétől, csak érdekesség képpen, mert jó néha visszatekinteni, honnan indul az ember. Ezeket sosem szabad elfelejteni. Mert ettől lesznek a tetteink és eredményeink olyan kivételesen nagyok. A honnan-hová a legfontosabb része egy fogyókúrának. Ez adja az erőt, hogy tovább csináld, a nehéz napokon. Az igazán nehéz napokon.
Szép estét nektek, és egy kis muzsika, tőlem, nektek:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése